Akik ezt nem bírták, meghaltak.
,,Egyszerű kiválasztódás" hangzott a nagyokosok válasza az események sorozatára. És nem tettek semmit.
Eltelt még pár évszázad.
A földi klíma kezdett elviselhetetlen lenni. Mindent át kellett tervezni, hogy ne fagyjon meg, vagy ne olvadjon el. A legtöbb állatfaj ekkorra már kihalt, helyüket egy két csenevész bogár és rágcsáló vette át. A vizek koncentrációjának megváltozása miatt a legtöbb vízben élő állatfaj kihalt.
Akik ezt nem bírták, meghaltak.
,,A Föld csak a dolgát teszi" mentegetőzött a legtöbb fejes.
Újabb száz év... és a helyzet egyre csak romlott.
A népesség alig haladta meg az egy milliárdot. Az éhínség, a levegő koncentrációjának megváltozása következtében az emberiség a többi növénnyel, és állattal egyetemben a kihalás szélére került.
És ekkor elkezdődött.
Az ember az utolsó utáni pillanatban segítségül hívta a technikát, a gépeket, amiket ő alkotott meg, hogy a kényelmét biztosítsa, és hogy most...az életét mentse meg. Elkezdődött az Üvegkupola megépítése. A kisebb települések, amik messzebb kerültek a központtól egyszerűen a feledés homályába merültek, mondván: nem finanszírozhatják minden kis lyuk életben tartását. Ha nem tetszik valamit, jöjjenek a Központba.
És jöttek.
Tízezrével vándoroltak emberek csomagjukkal az új élet reményével kecsegtető búra alá, ahol megint oxigénben dús volt a levegő, és boldogan élhettek.
Mikor az utolsó követ is letették az úthálózaton, ami megnyitja a nagyobb városokat a Központtal, attól a naptól kezdve számítják az "Új időt". Az elején mindenki megértésben élt egymás mellett, nem zargatva a másikat. De a Rendszer ennél többet akart. Hatalmat. Mindenki felett. Megépültek a nagyobb gyárak, és a hatalmas bérlakások, hogy el tudják szállásolni a betelepülőket. A Rendszer tudta mit akar, és azt milyen módszerekkel tudná elérni. A megfélemlítés módszerével.
A kupola alatt az emberek védelmet kaptak, ismét lett négy évszakuk, nem száradtak ki a forrásaik, a levegőjük tiszta volt, és mindig volt munkahely. De aki ellent akar mondani, és elhagyni a Központot, vagy a nagyobb városokat (amik szintén a Központ irányítása alatt állnak, csak nem annyira ellenőrzik őket, de itt is be kell tartaniuk az embereknek szigorú szabályokat), az halálra volt ítélve. A levegő odakint mérgező gázokkal volt tele, a talajban semmi sem termett meg, életnek nyoma sem akadt.
Az állatok is elkorcsosultak, és már csak a haszon miatt tartották őket az üzemekben. Magas fehérjetartalmú húsú állatokat neveltek gyártósoron, akik fájdalomtól nyüszítve, vagy üvöltve lehelték ki életüket az üzemi aprítógép kései alatt.
Magán kézben szinte semmi sem volt, mindenről tudnia kellett az Államnak.
Eltűntek a kultúrák, a nyelvek, a szokások, a gasztronómia sokszínűsége. Minden egyazon séma alapján működött. És a látszólagos békét először úgy tűnt semmi sem árnyékolhatja be....
