Az egyetem első napja. Mivel a gólyatábor kimaradt életéből, -tekintve, hogy nem szívesen van emberek társaságában, főleg olyanokéban, akiknek a féktelen bulizás, vedelés, és csajozás áll az első helyen- ismeretlenül vág a kolis és egyetemi élet első napjába.
Ami a csajozást illeti…nem veti meg a szebbik nemet, sőt annyira nem, hogy meghackelte még kezdő hackerként a kollégium rendszerét, hogy az egyik legcsinosabb lányt kapja meg maga mellé, mint „lakótárs” erre a tanévre, és ha szerencséje lesz, talán még neki is csurran-cseppen valami. Sötét, lomos szobáját elhagyva, cuccait a vonatra felpakolva vág neki a 4 órás útnak, ami túl hosszú egy átlagembernek, de túl rövid egy leendő hackernek.
Tekintve, hogy 4 óra alatt nemhogy a vészféket nem tudja feltörni, de még az italautomatára sem tud kellőképp felcsatlakozni, hogy ingyen innivalója legyen. Gondolkozott azon, hogy esetleg egy messzebb lévő megállótól száll fel, de a rengeteg csomagjával ez szinte lehetetlen. Szívből gyűlöli a rendszert, ami a családját szegénnyé tette, és ott próbál annak ártani, ahol lehet.
Ismerősei nem értenék meg…ahogy ő mondja : „mindegyik agymosott, beszűkült látókörű idióta”. Szóval ezért nincsenek barátai. De egy barátnő jó lenne.. Hiszen minden szuperhősnek kell egy titkos szerelme hogy legyen… vagy kettő.
Amint felszáll a vonatra, és bekapcsolódnak a turbinák a hajtóműben előveszi a laptopot, és egy jól irányzott mozdulattal rácsatlakozik a mellette utazó telefonjában lévő internetre. Ez rutin feladat számára, ennél nagyobb dologban szeretné kipróbálni magát… de egyenlőre csak a vonatközönség fájljait nyitogatja meg.
Van aki kivetítőn dolgozik, mások a telefonjukon, aminek már nincsen szinte fizikailag megfogható része. Vance mégis esküszik a jól bevált, hagyományos laptopra. Nem bírja az újításokat, és így is elérheti a célját, fejlesztheti antikváriumban található eszközökkel, amiket felturbózva egy nagyszabású gépet kap, ami a mai kor egyik kiemelkedő darabja is lehetne, ha azt a bizonyos Rendszer szemében nem rossz célokra használná, ezért inkább elrejti létezését.
De még mindig van mit javítani rajta.
~~
A kollégiumban elfoglalja a számára kijelölt szobát, és míg az elektronikus postán meg nem érkeznek az évkezdéshez szükséges adatok, tankönyvek az ÁL-laptopjára(ami egy mezei laptop, semmi extrával, hogy ne kapják el) laptopjára, kicsomagol, és várja a hihetetlenül bombázó, és eszméletlen szobatársát, aki bármelyik pillanatban betoppanhat. ~Milyen szerencse, hogy a gazdaságisokkal vagyunk egy koliban~ olvadozik a fiú magában, ahogy a sok csinos csajra gondol a női zuhanyzóban..
Az adatok lassan vánszorognak az iskola rendszerére kötött gépen, miközben a hangosbemondó folyamatosan köszönti az újonnan érkezőket. Vance gyűlöli a közoktatás minden formáját, akik agymosott zombikat akarnak csinálni a diákokból, ezért füle botját sem mozdítja arra a felhívásra, hogy ne tegyenek kárt az iskola rendszerében, mert a központban ellenőrzik, bla bla bla….
Eléggé sok dolgot átvett a központ mostanában. Vagyis a központi számítógép,ami valamilyen úton módon senkinek sem tűnt fel, csak Vance-nek? Vagy annyira le vannak foglalva az elektronikus bevásárlással – ami higénikusabb mint a régi bolti –rendszer, ezért elterjedt, kivéve pár kisboltot, aminek eléggé megcsappant a kereslete – meg a játékokkal, hogy idejük sincs felfigyelni rá?
Vance miután kicsomagolt beül a gép elé, és elkezdi megnézni az adatokat, amik a gépére szép sorjában kerülnek rá. Van vagy 20 könyve….ami belekerül vagy 500 cybercreditjébe….
-Bazdki…-sóhajt fel, és az ablakhoz lép, ahol lenéz a kollégium udvarára, de mivel a 20.-on vannak eléggé keveset lát belőle*-Így nem marad pénzem kajára se… *a város fényei lassan kigyúlnak, és gondterhelt arcát beledörgöli az ablaküvegbe, hogy jobban megnézhesse a nagyvárost, ami mintha egy hatalmas fényes olvasztótégely lenne, az ő megszokott kisvárosi életéhez képest. Minden rohan, mindenki elfordítja az arcát a másiktól, és a fények… egy neonszínű nappalt varázsolnak az éjszakából.
Egyik lábát hanyagul felpakolja a szemközti ülésre. Ölébe veszi a laptopját- így sokkal kényelmesebb ülni. Végre leszállt a vele szemben ülő öreg hölgy. Nem. Nem hölgy. Vén banya. Unottan oldalra pillant. A mellette ülő széken egy kisgyerek játszik hordozható minigépén valami idegesítő, lövöldözős játékot. És hangosan játszik, és folyton nyafog az anyjának, hogy mindig lelövik. Bosszúsan maga elé mered, közben pedig felnyomja a hangerőt a mikropodján. Szinte megsüketül, de nem érdekli, csak ne hallja a környezetét. Hát igen. Frey ezért gyűlöli szívből a négyes üléseket. Mindig egyedül, vagy maximum másodmagával utazik. Akkor is ott a kettes ülés. De ez a négyes. Ez szörnyű. Az a sok idegesítő ember, a sok idegesítő pénzével… De végül is annyira nem gáz. Ha nem lennének ilyen emberek, nem lenne kiktől lopni. Persze csak top secretben. Az állam nagyon keményen bünteti az ilyen Frey-féle csalókat. Ezért tűntek el szépen lassan az amatőrök. Helyet adva a profiknak, akik könnyedén játsszák ki a biztonsági beállításokat, és lenullázzák az emberek banki számláját. Általában a szegényebbek esnek ilyen bűncselekmények áldozatául, hiszen nem tudják megfizetni a bombabiztos, feltörhetetlen elektronikus széfeket. „Feltörhetetlen”. Hát igen, reklámként elég jól hangzik, de korántsem helytálló megnevezés. Inkább úgy kellene hívni őket, hogy pár perccel több ideig bírja a hackerkedést a tűzfal. Frey éppen az ilyen „feltörhetetlen” széfeket kedveli. Minek vegyen el attól, akinek nincs, amikor ott a sok műveletlen pénzes ember, akiknek annyi vagyonuk van, hogy szinte észre se veszik, ha pár száz cyberkyu eltűnik. És elég csak harminc számláról lecsalni ezt az összeget, máris megvan egy heti megélhetéshez szükséges pénz.
Sóhajt egy nagyot ahogy lecsekkolja, hogy tényleg annyiba kerültek-e a sulihoz szükséges könyvek, mint olvasta. Kész rablás. Mert az nem az, amit ő csinál napi rendszerességgel. Na jó, nem naponta esik bűnbe. De elég sűrűn ahhoz, hogy veszélyeztesse biztonságát. Épp ezért hackel minden alkalommal egy másik gépről. Legjobban a régebbi verziókat használva tud elrejtőzni a Rendszer megfigyelő hálózata elől. Ezekbe ugyanis nincsen beleépítve a sok újítás, ami segít a fejeseknek mindent az irányításuk alatt tartani, és megfigyelni. Már épp azon gondolkozik, hogy wifin keresztül rácsatlakozik a mellette ordibáló kisgyerek gépére, és küld neki egy gonoszan vigyorgó pacman vírust, ami a gyerek szeme láttára zabálja fel az összes adatot, programot, ami a számítógépecskéjén van, de ekkor megszólal egy kellemes női hang: „ Alfa-Metropolis, 3-777-59-es zóna, 3 perc”. Ez lesz az ő megállója. Lecsapja a laptopja tetejét, és nyújtózik egyet, majd pakolni kezdi a cuccait, az üvegét pedig ott hagyja a kisasztalkán. Legyen dolga a kis androidnak, aki takarítja az Athropodot. Belecsúsztatja a laptopot az oldaltáskájába, aztán fogja az összes cuccát, és az ajtóhoz szenvedi őket, majd mikor a megáll a szerelvény, leszáll. Ilyen közel talán még sosem volt a központhoz. Habár a viszonylag a középső részén él, igyekezett a távolabbi pontokból hackelni, mivel minél közelebb kerül az Origohoz, annál erősebb a biztonsági rendszer, annál több a cyberrendőr, és az ehhez hasonló nyalánkságok. Nem akar kockáztatni, mert igenis van vesztenivalója. Az élete. Az pedig kell neki, mert élvezi az életet, főleg így, hogy szinte mindent meg tud szerezni magának, ami csak eszébe jut. Apját hackelés miatt szabotálták, ő és az anyja el tudott menekülni –hála a gondoskodó apának, akiről nem árt megemlíteni, hogy a Rendszer egyik fő tagjaként, és a cyberrendőrség vezetőjeként elég nagy befolyással és tudással rendelkezett ahhoz, hogy veszélyt jelentsen, mikor úgy döntött, hogy kilép-. Frey persze a részletekről nem tud. Apjától kapta tehetségét és tudásának nagy részét. Ezek pedig elegek az élethez.
És még buszozni is kell. De az egyetem már közel. Az egyik legnagyobb hírű informatikai szak is itt található, feltehetően ezért van ilyen közel a központi területhez. Kell az ellenőrzés, hogy még a tanulók közül ki tudják szúrni azokat, akik túl sokat tudnak ahhoz, hogy lázadó személyiséggel rendelkezzenek…
Az egyetem egy óriási épület, tiszta üvegablak az egész, amiken nem lehet belátni, kifele viszont annál inkább. Szigorúan ellenőrzik a beléptető kártyáját. 1-8-95949392919. Számok. Ennyi számtól már rég bejojózott volna a szeme,de szerencsére a beléptetést robotok végzik. Ember képtelen lenne rá. Amikor az ajtó szét nyílik előtte belép a tanulói részlegbe, és beáll a sorba, hogy megkapja a kártyájára az adatokat, mint például órarend, tanár-névsor, térkép, szobaszám…
Fárasztóan sokáig tart ez a művelet is, és már nagyon szívesen ledőlne az ágyára. Egy és fél óra elteltével nagyot sóhajtva veszi el a már adatokkal teletöltött kártyát, és karjára kivetíthető kis high-tech gépébe betöltve elirányítja magát a ominózus szobáig, ami a 87. emeleten található, a jobb szárnyban, ahol elszállásolják a diákokat. 122-es szobaszám. Kártyájának segítségével az ajtó ki is nyílik, és végre beléphet abba a helyiségbe, amit az otthonának fog hívni éveken keresztül. Szobatársa pedig már ott is van, és épp nyálával próbálja tisztítani a makulátlanul tiszta ablaküveget… Legalábbis Freynek ez az első dolog, ami eszébe jut, amikor megpillantja a srácot.
- Hello..? – kérdezi, miközben beljebb hurcolja magát és a táskákat, az ajtó pedig becsukódik mögötte. Érdekes lesz barátkozni. Utálja a kényszerbarátságokat, ezért reméli, hogy szobatársa nem lesz valami kretén tag. Vagy legalább, ha kretén, akkor annyira az legyen, hogy ne vegye észre, amikor kihasználják.
A horizonton pislákoló naplemente fénye megcsillan a szemüvege lencséjén, és szívébe valami nyugtalanság költözik. Valami, ami olyan, mint a félelem? Maga se tudja, hiszen olyan régen próbál meg betenni a Rendszernek,a lebukás veszélyével a nyakában lihegve, hogy ez az érzés mintha átalakult volna egyfajta izgalommá,és izgatottsággá. Legalábbis távol a Központtól ezt hitte. De most, hogy itt van, úgy érzi, hogy minden kábel a falban, minden kamera a városban, minden laptopján futó program őt figyelné. Mintha... belelátnának az agyába,rákapcsolódnának a véráramára,és ők irányítanák a szíve minden egyes dobbanását. És ez a félelem azóta fojtogatja, mióta a vonata beért a város kupolája alá. A levegővel mintha az elnyomás érzését is magába szívná az ember. Olyan benyomása támad, mintha ő egy senki lenne. Egy sorszám, ami a Rendszer része. Kirázza a hideg, és szívében még nagyobb harag gyúl a "Központi Szerver" iránt. Valahogy meg kell semmisíteni. A Föld haldoklik...
Tovább is fűzné belső monológját,- amit napjában többször is elmormol magának, nehogy feladja a harcot a Rendszer ellen, és fejet hajtson előtte-amikor egy férfi. . . Nem, inkább egy fél-felnőtt hangját hallja a háta mögül. Megfordul, és végigméri, az általa csak ’cyberköcsögnek' titulált külsejű tagot.
- Oh, hello. Eltévedtél?- jegyez meg rajta olyan ismertetőjeleket, mint szemszín, anyajegyek száma, mérete, cipőméret. Szóval olyan adatokat, amiket nem nagyon szokott változtatni az ember. Minden embernél feljegyzi ezeket, hátha később fel kell ismerni az illetőt.
- Ööö… nem. – Bizonytalanul lepislog a kézi számítógépének kijelzőjére, ahol félreérthetetlen módon az X-el jelölt ponton van. Ergo nem tévedt el. Az pedig csak egyet jelenthet:
– Ez a szobám – néz fel ismét a másikra, és valahogy nem érti a fekete hajú fiú kérdését. – Már van itt valaki rajtad kívül? – megy beljebb, de látja, hogy a másik ágy érintetlenül áll. Akkor köcsögösködni akart. Frey tekintete elsötétül, ahogy az üres ágyat fixírozza. Szóval még kényszerbarátság SE lesz. Lehunyja szemét, és ledobja a táskát az ágya mellé, amibe pár perccel ezelőtt bele akart volna zuhanni, boldog mosollyal az arcán. Nos, most valahogy nem érez rá már ingert.
– Ezek szerint lakótársak leszünk. Hát nem nagyszerű? – fordul meg műmosollyal a képén. A kisebb táskáját leteszi az ágyra, a másikat pedig a szoba falához rugdossa, majd lerúgva cipőit az ágyra ül, törökülésben, és tekintetét a másikra függeszti. Jól végigméri, és megpróbálja leszűrni, hogy milyen ember lehet. Szemüveges. Tehát okosnak kell lennie, legalábbis értelmesnek. A szemüveges egyetemisták általában azok… Valószínűleg ő is informatikai tanulmányokban lehet otthon, állapítja meg, amikor szemei elkezdenek bóklászni a másik cuccai között. Ruhák, több ing, mobiltelefon, szemüvegtok… ócska, régi laptop… Frey erősen pislog. Ennyire csóró nem lehet. Az újfajta gépek között is van olyan, amelyiket fillérekért meg lehet kapni. Miért ilyen ősrégit használ? Pár pillantás segítségével megállapította, hogy nagyon nem mai darab. Ennél még az övé is újabb. Sokkal újabb. Fejét oldalra billenti, és visszatér tekintetével a másik arcára.
- Biztos, hogy ez nem a te szobád. - mondja elsötétült tekintettel, a másik arcáról le sem véve szemét, hátha van valami hátsó szándéka. Esetleg máris lebukott volna, és a Rendszer küldte volna? De hogy egy ilyen fiatal fiút bíznának meg egy gyilkossággal?! Reggel mondjuk mikor nézte a saját adatlapját a körzetek adatlapján akkor még 8-as státusza volt. Talán nem ártana gyakrabban frissíteni. Elvégre Izoék is pár óra leforgása alatt bukott le. De…a számítógépét nem tudnák feltörni ilyen rövid idő alatt! Tétován, és kicsit ingerülten oldalaz az asztalához, ahol a számítógépe, és a telefonja van, mert látja a másikon, hogy igencsak afelé kacsingat. Lecsapja a fedelét, és bár ez csak az „ál” számítógép, azért nem lenne jó, ha ez is elveszne, mert már mindent letöltött az egyetemmel kapcsolatban rá. Az igazi laptop pedig a táskája mélyén pihen, ami még ennél is régebbi.
- Nincs itt senki… - szorítja ökölbe a kezét, és nem nézi jó szemmel, hogy Fray csak úgy otthonosan elvágódott ott, miközben egy csinibabát várt volna ugyanabba az ágyba. El sem mozdul az íróasztal mellől, csak szemüvegét tolja néha fel az orrnyergén.
- Mondom biztos nem a te szobád! – förmed rá, mikor látja, hogy a tag csak nem akar tágítani, és hogy nem ért a szép szóból sem. Eléggé idegesítő a jelenléte. Kezdjük azzal, hogy úgy néz ki, mint azok az emberek akiket messzire elkerül. Hangosak, bulizósak, idegesítőek. És még hogy nem tágul sem. Biztos gazdag, azért kerülhetett egy ilyen helyre is. Kiakasztó. – Szóval örülnék neki, ha elhúznál innen. Stílusa elég nyers, nem rejti véka alá, hogy mit gondol a másikról, és hogy barátkozásnak nyomát sem akarja látni. Úgysem vihetné magával az „akcióba”, akkor meg csak hátráltatná, hogy nem egy számítógépekhez nem értő lány. Elkezd dobolni az ujjaival a laptop tetején, egyfajta jelzésként, hogy örülne, ha Fray már most elhúzna onnan. Valahogy idegesíti. És a tudat, hogy lehet a Rendszer küldte. Egyszerűen borzongással tölti el.
Felvonja szemöldökét és elhúzza száját, amikor a másik a lehető legbunkóbb módon válaszol. Na jó, nem a legbunkóbban, de azért hagy maga után kivetnivalót.
- Márpedig az én szobám! – szinte dalólós hangsúllyal ejti ki a szavakat a száján. – Tudod a szobatárs-választás nem ízlésre megy, véletlenszerű az egész. Jövőre nagyobb szerencsét kívánok neked, és majd drukkolok, hogy egy csini csajszival hozzon össze a sors – nyújtózkodik egyet, majd hasára fordul az ágyon fekve, és figyelmen kívül hagyva a fekete hajú fiú dobolását, előhalássza a laptopját, és hanyag mozdulattal feldugja töltésre, miközben be is kapcsolja. Némán hallgat egy ideig, amíg gépe betölt. Majd az egyre erősebben doboló fiúra néz, majd annak ujjaira, amik biztosan nagyon izmosak már ettől a megerőltető, folyamatosan ismétlődő mozdulatsortól.
- Vigyázz, ha ennél erősebben dobolsz, megsemmisül a múzeumi darab! – céloz az ősrégi roncsra félmosoly közepedte.
- De nem…! – elhallgat. Nem fogja a másik orrára kötni, hogy megpróbálta meghackelni a rendszert, hogy valami lányt kapjon szobatársként. Ha a fiút nem is azért küldték, hogy végezzen vele, akkor sem lenne biztonságos elmondani, hogy egy esetleges leendő hackernek készül, és ez volt az egyik első munkája – ami kudarcba is fúlt, tekintve, hogy nem annyira van még benne ebben az egész programozásban. Ha Freynek köze van az iskola biztonsági felügyeletéhez, vagy ne adj isten, a Rendszer egyik megbízott embere, akkor ha kitudódna a kis csalása, egyből mehetne börtönbe. Vagy a kivégzőosztag elé. Abbahagyja a dobolást, és leül a székre, eléggé ingerülten.
- Hagyd békén Doit – morogja, és felnyitja az előbb említett laptop fedelét, amin megjelennek az egyetemmel kapcsolatos információk, és úgy tesz, mintha nagyon belemélyedne, közben a szemüvege sarkából az ágyon terpeszkedőt nézi rosszallóan, és várja, hogy hátha elindul felé, hogy kitekerje a nyakát, vagy valami hasonló borzasztó dolgot tegyen vele.
- Mi van? - hökken meg a név hallattán, és kell neki pár perc, mire leesik a dolog. - Te... te Doinak hívod a számítógépedet? - hitetlenkedve bámul Vancera, és annyira megfeledkezik magáról, hogy fel is ül, úgy mered rá. - Nemááá~... - Elvigyorodik, és elneveti magát. Elnevez egy gépet. Mekkora barom! Elképzeli, ahogy Vance fel s alá járkál a szobában, külön köszöntve minden egyes berendezési tárgyat, akaratlanul is nevetni kezd. - Bocsh...bocsih... csak... - felemeli kezét és egy lendületes mozdulattal a laptop felé int, és tovább nevet.
Szemüvege megvillan a naplemente, de még inkább a számítógépének fényében, és Frey felé fordul. Már épp állna fel, hogy indulatból nekimenjen - utálja ha a szokásait fikázzák - de ugyanolyan hamar ahogy megszületett ez a tett a fejében, olyan gyorsan le is nyugszik elméjében dúló zavarodottság. Összeszedettnek kell lennie, nem hagyhatja, hogy bármi is felidegesítse, mert akkor könnyen meggondolatlanná válna, amit nem akar. Egy rossz lépés és minden, amit eddig felépített összetörhet. Csak megköszörüli a torkát, és visszafordul a laptopja felé.
- Igen... ő Doi. Barátkozz meg a tudattal, hogy míg neked egy névtelen tárgy a te géped, addig én kötődök hozzá annyira, hogy elnevezzem.
Higgye csak azt, hogy nekem ennyire fontosak a gépek. Annál kevesebb az esély arra, hogy rájön, hogy el akarom pusztítani őket, gondolja magában, és köhint egyet zavarodottságát leplezendőn.
Abba hagyja a nevetést, és törölgeti a könnyet a szeméből.
- Jól van na, nem kell felkapni a vizet… tudod nem mindennapos esemény, hogy valaki megkereszteli a gépeit. Még nekünk is számból van az azonosítónk, pedig mi emberek vagyunk. Szerintem egy gép nem érdemli meg a nevet, az csak egy eszköz. – Egy kifejezetten hasznos eszköz, amivel bármit el lehet érni az életben, amit az ember akar. Mármint… majdnem bármit. Ami Freynek kell, azt biztosan, bár sokkal egyszerűbb lenne besétálni az Origoba, és körbe kérdezősködni apja felől. Hmm. Mégse.
- Egyébként ki vagy? – kérdezi némi filózás után, majd feláll, és Vancehoz sétál, odahúzza az asztalhoz a másik széket és leül rá. Igen, kényelmesen elhelyezkedik egy kis beszélgetéshez. Felkeltette érdeklődését a másik viselkedése. Miért használ egy ilyen roncsot? Nyílván fontos neki és sokat használja, ha nevet is adott neki. Bezzeg ő nem ad nevet a sajátjának, pedig megérdemelné… de nem. Minek? Fölösleges. Ennyire azért nem magányos.
Reméli, hogy a másik,mint a többi normális ember belátja,hogy vele nem érdemes vitázni,csak hagyni őt a kis beburkolt világában. Ám mikor Frey nemhogy a másik oldalára fordulna, vagy csak csinàlnà a saját kis dolgát még odaül mellé és azt nézi,hogy mit csinàl a gépèn. Belepofátlankodik a szemèlyes dolgába. A legintimebb szférájába hatol be. Kicsit erősebben nyomja ujját a touchpadra,ès próbàlja ezzel levezetni a feszültségèt,nehogy képentörölje a nyakában lihegő 'cyberköcsögöt'. De a legjobb megoldásnak-egy gyors emberelemzés után,amit a másik mozdulataiból,és a beszédstílusából vont le-mégis azt tartja,hogyha válaszol a kérdéseire,így hamarabb lekopik majd. Nem sok időt akar rà vesztegetni. Már rég a másik laptopján kéne dolgoznia.
-Vancenek hívnak. Az azonosìtóm 881991122409.
Tekintetét nem veszi le a monitorról,hátha így jobban Frey tudomására adja,hogy nem érdekli őt túlzottan ez a beszélgetés.
- Az én nevem Frey! – vigyorodik el a fiú, és örül, hogy elérte megint, amit akart. A kitartás mindent megold, ha nem előbb, akkor utóbb. – 959493929190. – teszi még hozzá, hogy a hivatalos bemutatkozáson is túl legyen.
- Mit csinálsz? – hajol kicsit előrébb, hogy saját térdére könyökölhessen, ezáltal jobban lássa a képernyőt. Szemeivel végigpásztázza a felsorolt adatokat, és szemei kicsit nagyobbra nyílnak bizonyos fájlok láttán… Ő is hacker lenne? Felpillant a fekete hajúra. Végül is, elképzelhető. Régi laptopot használ, az egyik legnevesebb informatikai szakot indító egyetemen találkozott vele, ordít róla, hogy sokat ül a gép előtt, és a fájlok, amiket látott nem egyszerű parancsikonok, szövegformátumú adatok voltak. Mindenesetre nem kérdez még rá, mert akkor jönne a kellemetlen visszakérdezés, amire válaszolni kell. Legalábbis úgy illik. Másfelől pedig a hackerkedés tiltott dolog, senki se szereti, ha valamilyen úton-módon lelepleződne. Még egy bűntárs előtt sem. Viszont nem lehet annyira béna, hiszen régi gépet használ, ezt pedig nyílván a védelem miatt teszi. Vagy egyszerűen nincs pénze újabbra…?
Bár örült volna annak,ha a másik itt abbahagyja a kérdezősködést,de igazából nem remènykedett. Tézisét úgy nèz ki,rosszul állította fel a fiú viselkedésèvel kapcsolatban,mivel nem hagyja békén,miutàn megkapta amit akart,hanem még rákontráz egy újabb tolakodó kérdéssel. Morog kicsit,és tovább nézi a képernyőt. Nem válaszol egyből,kicsit haboz,és átrágja a mondanivalóján magát. ~Biztos valami belső ember. De ezen a laptopon nem fog tudni semmit találni. Túl régi technika ennek a farok valószìnüleg ultramodern tanulmányaihoz képest. Amúgy sem ebben a gépben vannak a lényeges dolgaim ~. Felsóhajt gondterhelten, kicsit idegesen ,és lehajtja a laptopja fedelét.
-Megnéztem milyen óráim lesznek. Hát elég nehéz év lesz.-fordul Frey felé,és feltolja a szemüvegét.-Kinek dolgozol?-veti oda a kérdést elsötétült tekintettel. A szoba sötét lesz,ahogy a laptop fénye kialszik. Csak a város fényei süt be az ablakon. Azért kapcsolta le a fényforrást,mert ha esetleg a szobában van általános lehallgató rendszer,akkor a jel amit az küld gyengül,majd egy idő után leáll. Addig kell ezt a módszert alkalmaznia,míg rá nem csatlakozik a védelemre,és egy "álarc-trükkel" ki nem iktatja azt.
Csendben marad a kérdés hallatán és a másikra mered. Csak a laptop zúgását hallani még, amíg le nem áll. Aztán beborítja őket a sötétség és a csend. Frey valahogy feszültnek érzi a hangulatot, mintha megfagyott volna a levegő? Hogy kinek dolgozik? Kinek dolgozna? ~Mitől félsz?~ vonja kicsit összébb szemei, ahogy fürkészi a másik sötét íriszeit.
- Nem dolgozok senkinek – mondja végül némi gondolkodás után. Vajon sejti, hogy ő se egy mindennapi informatikus? – Az albérletemet az anyám fizeti nekem, mivel nem vagyok hajlandó munkába állni – folytatja. Igyekszik úgy tenni, mintha teljesen hétköznapi választ várnának a feltett kérdésre. Nem szeret magáról beszélni. Szívesen cseveg, de az információ-kiadás veszélyes dolog, és nem szereti a privát dolgait megosztani senkivel. Nem akar 9-es számot a 8-as helyett.
- Államilag támogatott helyen vettek fel ide – fűzi még hozzá, hogy a másikban tudatosuljon, hogy igenis jó képességű emberrel van dolga. – Te fizetősen kerültél be? – Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy gazdag családból való, hiszen ez az egyetem amellett, hogy az egyik legjobb, talán az egyik legdrágább is. Ha fizet azért, hogy ide járhasson, és ilyen régi gépe van, akkor 100%, hogy hacker, és valószínűleg hamar megkapná a 9-es számot, mert valami súlyos dolgot művel. Ha pedig ingyenesen van ő is itt… nos, az se zárja ki a hackerséget, ellenben megmagyarázná a múzeumi darab jelenlétét.
Beharapja alsóajkát,és pulzusszáma ugrásszerűen megnő,ahogy további kérdéseket kap arról,hogy honnan jött és attól sem nyugszik meg,h. Frey elkezd mesélni a dolgairól. Valahogy túl valóságszagú. És ha valamit megtanult az élettől az az,hogy drágàn add a bizalmadat,főleg ha törvénytelen dolgok vannak a kezed alatt.
-Nincs pènzem ilyen drága iskolára. Mèg egy rendes laptopot sem tudok venni,mint láthatod-hazudja. Nem akarja,h.rájöjjön bárki is miért van itt. A szülei és ő is azért dolgozott olyan keményen évekig,h.felvegyék ide.
Szaggatottan felsóhajt,és kijátsza az utolsó lapját azzal kapcsolatban,h.megtudja hogy a másik nem hazudik-e.
-Megnézhetem...a személyi kártyád?-ha hozzá,ès a családjához is más van írva,mint a Rendszerben dolgozóékèban,akkor talán kicsit megnyugodhat. Keze benedvesedik,hiszen ez nem mindennapi kérés. Ez olyan mintha minden adatát egyszerre meglátná,és akár még vissza is élhetne vele. ~Kérlek ne legyél az állam embere~könyörög magában,hiszen ezekutàn a lebukás esélye szinte 100%os, Vance furcsa viselkedése miatt.
Nem kerüli el figyelmét a másik tétova viselkedése. Általában nem foglalkozik az ilyen kis jelekkel, de most célja van, még pedig az áskálódás. Ilyenkor elengedhetetlen a kis jelek észrevétele és értelmezése, hogy tudja, mit kérdezzen, és hogyan tegye, hogy megkapja a válaszokat, amiket akar. A válasz kicsit megkésve jön, viszont elfogadható, de miért kellett gondolkodnia ennyit rajta? Mondjuk, ha valaki szegény, az nem szokott dicsekedni ezzel, szóval még ez is megérthető. Viszont azok a fájlok, amik a gépen voltak… meglehetősen gyanússá teszik ezt a fiút. Eddig ügyes volt, és jól csinálta. Jól ujjai köré csavarta a helyzetet, és közben még egy árulkodó hibát sem vétett. Neki kell kérdeznie, és akkor ő irányít. Ha pedig az van, amit akar, akkor ő fog nyerni. Csak ne hagyja, hogy átvegyék a beszélgetés vezérfonalát. Ő jött ide kérdezősködni. Már akkor nyert, amikor a másik válaszra méltatta… és vissza is kérdezett. Tehát az érdeklődés kölcsönös. Mégis ahogy ez a Vance fiú reagál és kérdez… okos. Óvatos. Tehát titka van. Mégpedig valami nagy volumenű. Igazából nem is tudja megmagyarázni, hogy miért érdekli ennyire. Egyszerűen csak… kíváncsi. Eléggé nyeregben érzi magát, amikor a másik kérése váratlanul érinti. Látszik is rajta, hogy kicsit elképed, és meglehetősen hezitál. Nem szereti megmutatni senkinek. Igaz, semmi extra nincs benne, de mégis… ez nagyon személyes dolog.
- Miért mutatnám meg a személyi kártyámat? – kérdez vissza kicsit ellenségesebb hangnemmel, majd tekintetét a másik szemeibe fúrja, és úgy figyeli minden egyes rezdülését a másiknak. Zsebébe nyúl, kiveszi a kártyáját, és maga mellett a levegőbe tartja, hogy Vance jól láthassa. – Csak ha te is megmutatod a tiedet.
Challenge accepted. Nevetséges, hogy belemegy egy ilyen játékba. Veszélyes dolog az ilyen. Csak egyszerűen mondhatná azt is, hogy nem. Ahogy belegondol viszont, izgalmas lehet egy másik hackerrel beszélgetni a szakmáról, hátha tud valamit, amit ő nem… még sosem próbált meg kapcsolatba lépni egyel sem, pedig számtalanszor alkalma adódott rá. Miért pont most megy bele? Miért pont vele? Fogalma sincsen. Talán a régi laptop… igen, valószínűleg.
- Ha megmutatod a személyi kártyádat - érkezik a kívülről nyugodtnak tűnő válasz-az azt jelenti,hogy a felszínen nincs rejtegetni valód. És státuszodat tekintve nem hazudsz nekem, vagyis felvállalod azt, aki vagy. Még ha csak számokban is- lehajol a táskájához, amiben a laptop is van, és kiveszi belőle lassan,óvatosan a kártyát. Gyűlöli azt a papírdarabot. Mintha ő csak egy felcímkézett robot lenne, lélek nélkül. Mégsem adná oda senkinek sem. Megmutatni sem szereti, de most a cél érdekében kénytelen elővenni, ha meg akarja tudni ki is a másik. Ő is felmutatja, és úgy fordítja, hogy a kintről jövő neonfények megvilágításában is jól lehessen olvasni az adatait. Közben gyorsan végigfutja szemével Frey kártyáját, majd mikor a végére ér egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el száját.
- Akkor... szobatársak,mi? - szusszantja,és szemüvegét leveszi,majd az asztalra rakja. - Csak hagyj tanulni,és ne érj a cuccaimhoz!- teszi el a kártyáját,és feláll,majd kimegy az ajtón a mosdó felé,hátrahagyva a fehér hajút.
Rezzenéstelen arccal fürkészi a másikat, ahogy az lassan előveszi a személyi kártyáját. Rápillant a kártyára, és tisztán látja rajta a számkódot, ami mindent elárul, ha úgy dönt, hogy többet akar megtudni erről az emberről. Egy normál civil képtelen lenne a számsorból kiolvasni az információkat, de neki, mint hackernek ez nem jelent problémát. Sőt, szinte az egész életét is le tudná nyomozni ennek alapján. Most már egyértelmű, hogy hacker. És nem csak az italgépeket hackeli. A pillanat eléggé feszült, és elhúzódó, ahogy csendben merednek egymásra, majd egymás azonosítójára. A csendet végül a másik töri meg, és Frey is leengedi kezében lévő kártyáját. Valószínű, hogy neki kevesebb veszteni valója van azonosítójának elárulásával, mint a másiknak. Tulajdonképpen Frey azonosító számával senki se menne semmire, mert tökéletesen átlagosnak tetsző életet él. Múltja olyan ügyesen el lett barikádozva, hogy néha még ő maga is elfelejti. No, persze azért mégsem. Nem adta fel, hogy rájön arra, hogy apja miért vonult önként a halálba, és, hogy mire jött rá. Egyre eltökéltebb. Miért kellett elvesztenie a családját? Miért kellett elvesztenie régi életét, hogy élhessen tovább? Hátradől a széken, és visszateszi zsebébe a kártyát.
- Persze, nem szokásom más csomagjai közt turkálni – forgatja meg a szemét, közben pedig már azon agyal, hogy vajon milyen könnyen tudná feltörni a másik számítógépét. A sajátja feltörhetetlen, és észrevehetetlen. Tehát félnivalója nincs hackelés közben. Ő is feláll a székről, és az ágyához megy, majd elnyúl rajta, és figyelmét a laptopja képernyőjére szegezi. Az ajtó becsukódik Vance mögött. Frey beharapja ajkát, és a bekapcsolva hagyott laptop felé pillant. Nem kellene… személyi jogokat sértő… De hát… mikor érdekelte őt ez? Felpattan, és a másik laptopja elé ül. Az ajtó felé pillant, majd bedugja egyik pendrive-ját a gépbe. A képernyő azonnal elsötétül, amíg az új program települ, majd újra is indul, de mindez meglepően gyorsan végbe megy, és aztán minden ugyanúgy áll fel, és nyitódik meg, ahogy Vance ott hagyta. Most Vance a programra fog telepíteni, abban fog tevékenykedni, és nem a gépén. Egy virtuális, kém-operációs rendszer. Frey egyik kedvenc, hackelt találmánya. Még sosem hagyta cserben, ha valaki után kutakodni akart. Kihúzza a pendrive-ot, majd felpattan, és szinte visszarepül az ágyára, és úgy tesz, mintha semmit se csinált volna.
Miközben a wc peremén ül, azon gondolkozik, hogy jó ötlet volt-e megmutatni a kártyáját. Az a srác odabent egy vadidegen. És addig van biztonságban, míg nem tudják, hogy kicsoda ő, és honnan jött. Tanulnia kell még ezt az „alvilági életet”. Sosem volt ebben jó, igazából annyira nem is vonzotta a hackerkedés, vagy a számítógéppel való munka. Csak Izo emlékére… és hogy valahogyan megakadályozza, hogy a Rendszer még több ember és nemzedék életét keserítse meg. Hajába túr, és nagy levegőt vesz, miközben a tekintetét a plafonra szegezi.
- Izo, bazdmeg. Mibe kevertél?
Ujjait morzsolgatja, és elidőz még a mosdóban egy negyedórácskát mindenféle gondolatokkal a fejében. Hogy mi lett volna ha… és egyéb képtelenségeken. Mikor végez lassú, és lomha léptekkel vonszolja magát a folyosókon. Ha a másik tudomást szerez arról, hogy miket csinál… még ha nem is a Rendszer tagja…~jaj bazdki már Vance. Hogy lehetsz ilyen idióta?~ szapulja magát, amennyire csak tudja, már majdnem össze is verekszik magával – ami, lássuk be, eléggé vicces látvány lett volna- de megérkezik a szobájukba. A saját ágyán fekvő Freyre néz, kicsit összevonja szemöldökét, de inkább nem szól egy szót sem, csak az asztalához csoszog, és leül a nyikorgós székre. Átnézi a programjait, de úgy néz ki, hogy senki nem nyúlt hozzá. Igazából annyira nem érdekli, hogy ezzel a laptoppal mi lesz. A lényeg a másikban van, ami a legtöbb programnak ellenáll, és annyira régi, hogy nem fut rajta a legtöbb kémprogram. Kicsit köhint, és úgy tesz, mintha nagyon lefoglalná az a két oldal, ami meg van nyitva, de közben csak arra vár, hogy mikor fog Frey bealudni, hogy elővehesse Shenat. Félszemmel mindig oda-odapislant, de pechjére a másik eléggé éber még. Mindegy, addig marad fent, ameddig csak kell, ha más nem, max leüti a tagot.
Frey viszont nem akar aludni. Meg van nyitva neki a kémprogram ablaka is, meg interneten böngészget különböző alkatrészeket, hogy esetleg felturbózza a gépét, vagy csak azért, hogy tisztában legyen a legújabb termékekkel, hogy mégis merre halad a technika. Semmi különösen új dolgot nem talál azonban, így csak unottan klikkelget, majd nagy sokára ráveszi magát, hogy belenézzen a tantervbe. Érdekes témák lesznek, az biztos. Nem származik hátránya egy kis egyetemista életviteltől, az már biztos. Mondjuk fölösleges. Majd lesz valami egyszerű kis munkája, és tovább csapolja a bankszámlákat. Kapcsolata pedig nem lesz. Mert az veszélybe sodorhatná őt. Addig jó, amíg senki sem tud bűnözői tevékenységéről, és észrevétlen tud maradni. Nyilván amíg kispénzekről van szó, nem fogja magára vonni a Rendszer figyelmét. Tehát nincs potenciális veszélynek kitéve jelenleg. Rábámul a képernyőre. Mikor fog végre csinálni valamit? Türelmetlenül dobol ujjaival. Már két órája ugyanazt a két oldalt bámulja, ráadásul anélkül, hogy legörgetné, és olvasná is. Szeme sarkából a fiúra sandít, aki nagyon görnyed a gép előtt, mintha nagyon érdekelné, amit olvas. Még el is hinné a színjátékot, ha nem cáfolná meg a kémprogram által mutatott kép. Így, ez a kombó elég nevetséges hatást kelt. Vajon tudja, hogy figyeli? Ilyen jó lenne ez a Vance? Telnek az órák, és Frey szemeit egyre nehezebben tudja nyitva tartani. Hátrább tolja magát hason fekvésben, és arcát az ágyra teszi. Milyen puha… szinte pillanatok alatt álomba merül, a gép pedig rövidesen szundi-üzemmódba megy, ahogy Frey nevezi.
Türelmesen kivárja az idejét. Már ő is lassan a teljes kábulatban várja a végkifejletet- hogy mikor koppan a feje a klaviatúrán, amikor még egy utolsó pillantást vet az ágyon hasalóra. A gépe kikapcsolt, nem kevesebb, mint egy perce, ha jól hallotta. Szóval egy ideje már nem használja. Azért még pár percig nézegeti az oldalakat, de amint hallja a fiú egyenletes szuszogását, és látja, hogy nem nagyon mozdul meg, óvatosan kikapcsolja a gépet.~ Ezaz! Aludj csak..~ mosolyog csak úgy magának, majd óvatosan, a kis megvilágítás mellett kicsit ügyetlenül előhalássza a táskájából a másik laptopot. Megsimogatja, majd feláll vele, és az ablakhoz megy. Nem akarja megkockáztatni, hogy ha esetleg Frey felkel meglássa őt, és Shena-t. Kiül az ablakhoz, háttal az ágyaknak, felnyitja a fedelét, és a gép nagyon halk zúgással elindul. Sok időbe tartott, míg talált olyan alkatrészeket, amiknek elég egy ilyen halk és alacsony frekvencián működő ventilátor, de megérte. Ujjait megtornásztatja, és beírja a 4 különböző jelszót, megválaszol 7 kérdést, és csak ezután lép be a fiókjába. Létrehozott 8 különböző fiókot rajta, azokon belül is alfiókokat, hogy aki kutakodna, minél nehezebben sikerüljön feltörni. Minden fiókot megtöltött adatokkal, hogy a hackernek végig kelljen rágnia magát az összesen, mire felfedezi, hogy melyikben is vannak az adatai. Ez az ő védelmi rendszerének egyik alappillére. És eddig tökéletesen bevált. Minden fiókhoz tartozik 4 jelszó és 7 kérdés. Persze különbözőek. Meg van vele elégedve, bár ez még mindig nem a legfelsőbb védelmi fok, de… ha valaki kutakodik a gépében egy átlagos kémprogrammal, akkor arra automatikusan egy vírust küld a gépe. Ez is azt bizonyítja, hogy mindent jól átgondol, és hogy roppant óvatos, hiszen ez a gép a mindene. Ezen van az összes adat.
- Na lássuk – suttogja csak úgy maga elé, és megnyitja az egyik programját, és elkezd rajta pötyögni. Megpróbálja feltörni a bejárati ajtó mellett található ital automatát, hátha sikerül neki. Gyakorlásnak, tökéletes.
Már reggeli 6 óra, de még mindig a kódon ügyködik, mikor sikerül neki. Elkerekedik a szeme, majd elmosolyodik ~ végre megvagy~ azzal benyomja az entert, és a gép, jól hallhatóan ömleszti kifele magából a különféle italokat. Dagad a mája a büszkeségtől, de hirtelen eszébe jut, hogy a hangra felébredhet Frey is. Gyorsan lezárja a programot, hogy ne lehessen lekutatni, hogy ki volt az, becsúsztatja a táskája mélyébe a laptopját, és beugrik az ágyába ruhástól. Szíve a nyakában dobog, és kicsit talán kuncog is az izgatottságtól. Még sosem sikerült neki feltörnie ilyen – nem a legbonyolultabb – de ennyire bonyolult dolgot. És most csak szüntelenül veregeti a vállát.
Nem sokat forgolódik alvás közben, fel se ébred reggelig, amikor is az ébresztője csörögni kezd, ő pedig egy fáradt nyögéssel kizökken álomvilágából. Nyála kifolyt a paplanjára, és kómás fejjel néz körbe, megigazítva fején a fejhallatóját. Az első dolog, amit meglát, az Vance, ahogy alszik az ágyban. Legalábbis egy szuszogó paplan-púp, ami csak szobatársa lehet. Ásítva feltérdel, és kidörzsöli az álmot a szeméből. El kell készülnie, hiszen ma vagy az egyetem első napja, és azért jött ide, hogy okosodjon, nem azért, hogy lazsáljon. Nagy nehezen felül, és valahogy érzi, hogy rosszul aludt. Pedig nem ébredt fel, mégis kimerültnek érzi magát… és, hogy ruhában dőljön ki… ritka az ilyen. De miért is nem ment hamarabb lefeküdni...? Ja, igen. Várta, hogy a másik lebukjon. Szemei laptopjára szegeződnek, majd az órára pillant. El fog késni. Majd szünetben lecsekkolja, hogy történt-e valami érdemleges, amíg ő aludt. Most össze kell kapnia magát. Eme megállapítás ellenére nagyon lassan és nehezen mozdul. Komótosan elkezdi venni felfele a cipőjét, majd zajongva, kapkodva felkapja laptopját, és belecsúsztatja oldaltáskájába. Kézbe veszi a mini szerkentyűt, és betöltve a térképet, megkeresi a célpontját. Rápillant a Vance-kupacra, nézi egy ideig, majd elidőzik tekintete a laptopján. De nem, most nem kockáztathatja meg, hogy bekapcsolja. Meg amúgy is, minden rajtavan a gépén, amit Vance ügyködött, szóval semmi se marad titokban előtte. Ha a másik meg nem megy órára… hát, az ő baja. Fogja magát, és kimegy a szobából, hogy belekóstolhasson az egyetemi életbe.
